„A rendszerváltoztatás utáni két évtized legfontosabb tanulsága, hogy akkor lehet valóban hatékony államot építeni, ha azt a sajátos nemzeti karakter mentén tesszük. Bebizonyosodott, hogy – szemben azzal, amit a neoliberalizmus doktrínája állít – szükség van a hatékony és erős államra a világ legnagyobb kihívásainak kezelésére. Világossá vált ugyanakkor az is, hogy a liberális demokrácia analóg másolásra épülő stratégiájával szemben a nemzeti jellemzők szerint felépített intézményi kombináció vezet sikerre. A magyarságot sajátos, ám jól körülírható karakterrendszer jellemzi. A 2010 utáni kormányzás legfontosabb célja, hogy ezen nemzeti karakterre alapozva építse fel a magyar államot.
A neoliberális doktrína az állam képességeinek leépítését célozza
A kelet-közép-európai rendszerváltoztatások után egyre elfogadottabbá vált az a nézet, hogy nincs szükség erős államokra. Ez a nézet alapvetően abból a neoliberális doktrínából fakadt, amely szerint az állam nem a megoldás, hanem a probléma része. A korszak számos vezető közgazdasági elméje állította, hogy az erős állami kompetenciák visszafogják a gazdasági fejlődést. Az erős intézmények pedig nagy költségvetésű, de nem hatékony intézmények. A rendszerváltoztatások utáni nagyjából két évtizedet egy alapvetően paranoid felfogás jellemezte, hiszen miközben a neoliberális doktrína elvetette az erős állam fontosságának eszméjét, a kelet-közép-európai országokban, a posztszovjet államokban, majd Afganisztánban és Irakban a nemzetközi rendszer hegemón hatalma, az Egyesült Államok erőteljesen támogatta az államépítés folyamatát. Az ezen két évtized alatt lezajlott államépítési folyamatok tehát kívülről vezéreltek voltak, és az államépítés folyamata egyet jelentett a liberális demokrata modell exportjával, amely modell – paradox módon – a gyenge állami kompetenciák fontosságát hirdette.
Az erős állam képes hatékonyan kezelni a világ legfontosabb kihívásait
A fent leírtakat Francis Fukuyama is érzékelte. Fukuyama munkásságát számos okból lehet kritikával illetni, de egy sajátos értéket nem lehet elvitatni tőle: mindig tökéletesen rezonált az adott korszellemre, a politikatudomány problémaköreinek változására. 1990-ben még fennen hirdette a történelem végét és a liberális demokrácia győzelmét, s az államok sikerének zálogát ezen berendezkedés átvételében látta. Majd a 2000-es évek első felében jól érzékelte, hogy a gyenge állam modelljét hirdető minta átvétele ellentmondásos államépítési folyamatokat eredményez. Hiszen ha a neoliberális doktrínából építkező liberális demokrácia az államépítéssel szemben foglal állást, akkor éppen a liberális demokrácia átvétele akadályozza az eredetileg célként kitűzött államépítést. Fukuyama 2004-ben már hitet tett az erős intézmények mellett. Az Államépítés című könyve bevezetőjének első mondatában megfogalmazza: